MagyarEnglishPolish

Zenelejátszó

start Player

Vendégek

Jelenleg 22 vendég online
Borok Nyomtatás

 
   
   
 tokaj_nobilis_sarga_moskotaly_front.jpg

Sárga muskotály, 2008 Édes

Ezt a bort csak nagyon jó évjáratokban készítjük. A muskotály kényes fajta, érzékeny a betegségekre, az őszi csapadékra.

Ebben az évjáratban nagyon szépen fejlődött a szőlő, zamatos egészséges fürtöket érlelt a nap.

Préseléskor a töppedt, ráncos bogyókból csordogáló must illata megtöltötte az egész présházat.

Borként is megőrizte intenzív, de nem tolakodó illatát, keleti fűszerek és rózsa jelenik meg.

Alk. 10,5% cukor: 91 g/l sav: 6,6 g/l

 

   
 

Hárslevelű,2008 Késői szüretelésű, „Erzsébet napi”

2008ban Erzsébet napon, november 19-én fejeztük be a szüretet, e napon szedett termésből született ez a bor. Már évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lenne a Hárslevelű túlérésben ebből a dűlőből. Rendkívül elegáns, szint légies bor, illatában csipke és tea, ízében ásványok teszik emlékezetessé a kortyot. Gyönyörű egyensúlya van, sima, selymes korty, semmi bántó, semmi karcos. Simogatja a szánkat.

Alk.10% cukor: 98g/l sav: 6,7g/l

   
 

Amicus 2008, Töppedt szőlőből készült édes bor

Furmint (85%), Kövérszőlő  (10%) és Hárslevelű(5%) fajtákból házasítva.
Ebben az évjáratban rengeteg aszús fürttel ajándékozott meg minket a természet. Nagyon magas volt az aszúszemek aránya a fürtön belül. Ez kóstolásban is jól érezhető, hiszen ennek a bornak most magasabb a cukortartalma, mint a korábbi években.

Elsősorban a Csirke-mál dűlőnk termését tartalmazza. Hordóban erjed saját élesztőkkel, áprilisban házasítottuk és május elején került palackba.
Alk. 11,5% Cukortartalma:122 g/l. Sav 9g/l

 

   
 tokaj_nobilis_furmint_front.jpg

Furmint 2008,  Barakonyi dűlő

2008-ban a fürtök nagy része tartalmazott aszús szemeket, ezért nagyon oda kellett figyelni a válogatásra. A szüret november elején volt.

Az előző években megszokott módon készült ez a bor is: hordóban erjedt saját élesztőkkel, 6 hónapig finomodott a 2-3 éves hordókban.

Kis maradék cukortartalma ellenére szárazérzetű bor. A palackból a jól ismert illat és íz jegyek köszöntenek bennünket: finom illat kis mentával keveredve, ásványos-sós ízek, hosszú lecsengéssel a szájban.
Készült: 1500 palack.

Alk 13,5% cukor: 10 g/l sav: 7 g/l

 

   
 

Hárs 2008, Száraz  Barakonyi dűlő

November elején szüreteltük a tökéletesen beérett szőlőt 22 MM-kal.

A bor fahordóban, spontán erjedt. Fele részben használtunk új hordót és 2-3 éves hordókat,

amelyekben 6 hónapig érlelődött.

Érdemes pár percig szellőztetni, mert a levegővel illata kibomlik és még intenzívebb lesz. Megjelennek a virágos, vaníliás, mézes illatok. Gazdag, hosszú utóízű bor, aminek meghatározója sós-ásványos jelleg.

Alk.13,5% cukor 6 g/l sav 6,9 g/l

 

   
  Furmint 2008,  Félszáraz
A bor a Csirke-mál dűlő termése, tartályban erjedt saját élesztőkkel. A csapadékos szeptember miatt a fürtök jelentős részén megindult az aszúsodás, ezért szüretkor válogatva szedtük a termést, csak a teljesen egészséges fürtöket szedtük le. Így sikerült egy friss gyümölcsös bort készíteni - elsősorban körte jelenik meg, ami nagyon gyakori a Furmint esetében.
Alk. 12,5%, Cukor: 11 g/l
   
Image

Furmint 2007, Csirke-mál dűlő, száraz
Szűztermés

A 2004-ben telepített szőlőnk első termése!!!
Magas cukortartalommal,  a Barakonyitól alacsonyabb savval szüretelve.
Tartályban erjedt saját élesztőkkel, ebben az évjáratban ez a bor erjedt ki a leggyorsabban. Szép egyensúlyú bor, de a hordós érlelést nem igényelte. Friss gyümölcsös illatok és íz, nagyon kedves bor, itatja magát. Készült: 500 palack.
Csak a borászatban és a Radovin Borkereskedés kóstolható. 

   

Furmint 2007, Barakonyi dűlő
Egészen különleges évjárat termése: rendkívül korán érett a szőlő, már szeptember közepén szüreteltünk!
A szükséges cukortartalom elérése után nem vártunk a szürettel, mert a savtartalom gyors csökkenésétől tartottunk.
Korábbi évekhez hasonlóan hordóban erjedt saját élesztőkkel. Március végén fejtettük ki a hordókból. A palackból a jól ismert illat és íz jegyek köszöntenek bennünket: finom illat kis mentával keveredve, ásványos-sós ízek, hosszú lecsengéssel a szájban.
Készült: 1260 palack.

   

Amicus 2007
Töppedt szőlőből készült édes bor
Az első év, amikor a házasításba a Furmint (90%) a és Kövérszőlő  (5%) mellé Hárslevelű(5%) is társult.
Október közepén szüreteltük a fajtákat, a válogatott szüret során az aszús fürtöket külön dolgoztuk fel, ez lett az alapja ennek a bornak. Hordóban erjed saját élesztőkkel, április elején házasítottuk. Május elején került palackba.
Jelenleg friss gyümölcsök - körte, őszibarack jellemzik illatát.
Koncentrált, gazdag bor, a botrytis ízben is megjelenik.
Cukortartalma:107 g/l.



   
Amicus 2006
A házasítás most Furmintból (90%) és Kövérszőlőből (10%) áll. Fajtánként külön időpontban szüreteltük, a válogatott szüret során az aszús fürtöket külön dolgoztuk fel, ez lett az alapja ennek a bornak. Hordóban erjed és érlelődött március közepéig, ezután történt a házasítás. Frissesség és gyümölcsök jellemzik illatát. Ez a bor jól mutatja, miért szeretjük ennyire 2006-ot: harmónia, gazdagság és finom, jó savak. A korábbi évjáratoktól magasabb cukortartalommal rendelkezik:120 g/l.










   
Furmint 2006
Önmagunkhoz képest viszonylag korán, október végén szedtük a szőlőt, mert rendkívül gyorsan emelkedett a cukortartalom.
Mint máskor is, most is fahordóban erjesztettük a bort, természetes élesztőkkel. Március végén fejtettük ki a hordókból. A korábbi évjáratokhoz képest illatosabb, gyümölcsösebb megjelenésű. Kerek, testes bor. Minerális ízek a kóstolás végén megjelennek.


   

Hárs 2006
Október végén szüreteltük a tökéletesen beérett szőlőt 22,5 MM-kal.

A bor fahordóban, spontán erjedt. Almasavbontás nem volt kifejezett célunk, de természetes úton valamennyi elbomlott belőle. Május elején került ki a hordókból, augusztus elején palackoztuk.

Érdemes pár percig szellőztetni, mert a levegővel illata kinyílik és még intenzívebb lesz.

1400 tőke terméseként 700 palack bort tudtunk készíteni.

Alkohol: 14,5%; Cukor: 1,9 g/l; Sav: 7,2 g/l.

   


Kövérszőlő 2006

Régi tokaji fajta, amely a filoxéra vész előtt fontos fajta volt, a második legjelentősebb, Fehérszőlő néven. Újra telepítése 2002 óta engedélyezett. Csak néhány helyen lelhető fel.

Furminttól korábban érik, hajlamos a túlérésre, jól aszúsodik, különleges zamatú aszúszemeket terem.

A korábbi évjáratoktól eltérően ennek a bornak egyrésze fahordóban erjedt, majd további 3 hónapig itt pihent, ezután lett összeházasítva a tartályban erjedttel. Egyedi illattal és aromával rendelkezik. Érett gyümölcsök és naspolya villan föl illatában. Gazdag, széles bor. 70 g/l maradék cukrot tartalmaz.

   

Sárga muskotály 2006 - Félszáraz
2006-os évjárat nagyon kedvezett a fehér boroknak Tokaj-hegyalján, szép kiegyensúlyozott szép savú, tartalmas borok szültettek.

Ez a muskotály szép érett illattal jelenik meg poharunkban. Könnyed, friss szőlőre emlékeztető aromák után mégis egy testes bort kóstolhatunk. Hosszú utóízében megjelennek ásványos jegyek is. Játékos savakkal harmonizál a természetes maradék cukortartalma.

Jól lehűtve önmagában is élvezetes ital, de jó kísérője friss salátáknak, halaknak.

   
Sárga muskotály 2006 - Édes
Áradó illatában édes fűszerek jelennek meg. Intenzív illata azonban még sem tolakodó. Jelentős cukortartalma ellenére is jól fogyasztható. Selymes, elegáns bor.
Csak a borászatban vásárolható meg.
500 palack készült.














   



Furmint 2005
Ez az évjárat kiemelkedõ száraz borokat hozott.
A szőlőt november közepén szüreteltük. Az erjedés menete nagyon lassú volt,
majd finom seprőn tartottuk további 1 hónapig. Összesen 5 hónapot töltött hordóban.Citrusok és mandulavirág jelenik meg illatában.
Már most elegáns, gazdag, tartalmas bor. A borainkra jellemző minerális, 
„sós" íz itt is szépen megjelenik. A vulkáni talajból származó ásványos ízjegyeket szépen egészítette ki a hordós érlelés.
Minerális, gazdag bor, ami szépen mutatja a termőhelyet.
   













Hárslevelű 2006
"Nehéz volna Tokaj-Hegyalján párját találni az elmúlt tizenöt esztendőből:
elegáns, mégis olajos testű, melegen virágos illatú. Hatalmas ígéret." 
 

Alkonyi László, Heti válasz

Kivételes évjáratokban a Hárslevelű a Furminttól is jobb bort tud adni. Tökéletesen érett, aranysárga szőlőszemek már szüretkor is sokat ígértek.
A bor fahordóban erjedt, szokatlanul hosszan és lassan, összesen 6 hónapig volt hordóban. A bort palackozás előtt nem volt szükséges deríteni, ami csak nagyon ritka esetekben történik meg.
A bor finom virág illattal kezd, később akácméz is megjelenik. Érdemes pár percig
szellőztetni, mert a levegővel illata kibomlik és még intenzívebb lesz.
Olajos, lassú mozgású a pohárban. Bár a bor száraz, a viszonylag magas alkohol miatt
édesnek hat. Ízben őszibarack, mandula tűnik fel először, majd megjelennek a minerális jegyek, amit finom savak kísérnek.
Utóíze rendkívül hosszan megmarad.

   
  Sárga muskotály 2005 - késői szüretelésű
Köszönhetően a meleg szeptemberi napoknak a szőlő tökéletese töppedt volt. Megőrizte a jellegzetes illatát, azonban a muskotályra oly jellemző bodza mellet,
rózsa és gyömbér illatokkal gazdagodott.
100 g/l maradék cukortartalma szép egyensúlyban van savival. Kóstolása hosszú, percekig
marad a szánkban.
Csak a borászatban vásárolható meg.
350 palack készült.
   
Furmint 2004
Hűvös nyár után meleg október érlelte a fürtöket. A „vénasszonyok" nyara során ugyan szépen beérett a szőlő, de a hűvös éjszakák alatt a savak jobban megmaradtak, mint más évjáratokban.
A szőlőt november elején szüreteltük, egész fürtöket préseltünk. 1. és 2. töltésű fahordóban erjesztettük, majd finom seprőn tartottuk további 2 hónapig.
Összesen 5 hónapot volt hordóban.



   




Aszú 5 puttonyos 2003
Ez az évjárat 2000-hez hasonlóan nagyon meleg volt. A szőlő korán ért és a párás hajnaloknak köszönhetően szépen megindult az aszúsodás. Gazdag ízű, koncentrált bortytisszel szépen fedett aszúszemeket szedhettünk.
Borunk készítéséhez késői szüretelésű Furmintot használtunk alapborként, az aszúszemek Furmint mellett Kövérszőlőt is tartalmaztak. 2 éves hordós érlelés után került palack. Intenzív illattal kezd a bor, főleg aszalt gyümölcsöket fedezhetünk fel benne.
Az évjáratnak köszönhetően selymes, sima felszínű bort kóstolhatunk.
Cukortartalom: 135 g/l.
Alk: 12 %.
   



Aszú 6 puttonyos 2002
2002-ben korán zsendült a szőlő, viszonylag korán tudtuk elkezdeni az aszúszemek
válogatását, amelyek meglepően gazdagok voltak. Azonban nagy mennyiségben nem
képződhetett aszú, mert a szeptember végi nagy mennyiségű csapadék után már nem voltak elég koncentráltak a szemek.
Illatában birsalma és lonc illata vibrál. Ízében friss sárgabaracklekvár jelenik meg. Finoman citrusos, elegáns. Finom savak és tömör szerkezet jellemzik.
Cukor:  160 g/l
Sav:  8,1 g/l
Összesen 350 palack készült.